Magyarország a megújuló energiabefektetések szempontjából a legvonzóbb 40 ország között van
Magyarország a 44. helyről a 37. helyre lépett előre az Ernst & Young kétévente összeállított, a megújuló energia alkalmazásat értékelő, legvonzóbb országok listáján – közölte a nemzetközi tanácsadó cég az MTI-vel. A nemzetközi jelentés szerint a magyar piac folyamatosan növekszik és ebben a napelemes rendszereknek is jelentős szerepe van. Kiemelték, hogy Magyarország 2020-ra elérte a […]
Magyarország készen áll a 2050-re vállalt környezetvédelmi kötelezettségei teljesítésrére
Az MTI arrólé számolt be, hgoy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a pozsonyi közép-európai energiakonferencián arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy Magyarország készen áll a 2050-re vállalt környezetvédelmi kötelezettségei teljesítésére és ennek jegyében nagy fejlesztési beruházásokat hajt végre az energiatermelés- és felhasználás hatékonyságának, valamint a megújítható források részarányának növelése terén. A miniszter elmondta, hogy mivel […]
Látszik a körforgásos gazdaság jelentősége
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a a Körforgásos Gazdaság Technológiai Platform alakuló ünnepségén elmondta, hogy az elmúlt időszakban az autóipart különböző alapanyagok hiánya akadályozta, az energetikai helyzetet pedig az orosz-ukrán háború tette bonyolultabbá. Minden olyan megoldásra szükség van, amely az energiaproblémát javítani tudja – jelentette ki a miniszter a kilencedik technológiai platform alakuló ünnepségén. […]
Magyarország zöld ország
A nemzetközi elemzések azt mutatják, hogy Magyarország zöld ország, a 2050-es európai karbonsemlegességi célok elérésében jelenleg a 13. helyen áll. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a győri és a szegedi egyetem, valamint az Audi Hungaria két kutatási projektjének aláírása alkalmából elmondta, hogy néhány éve még a tisztán elektromos meghajtásban látták a szakemberek a mobilitás […]
A közlekedés zöldítése a magyar klímapolitikai sikeres területe
A régióban Magyarország foglalta elsőként törvénybe klímasemlegességi célját, vagyis, hogy 2050-re teljes klímasemlegességet érjen el. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. nemzetközi fenntartható közlekedési konferenciáján elhangzott videóüzenetében elmondta, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlítás szerint is jól teljesít klímavédelemben is. A KPMG tanulmányában ugyanis az ország a 13. […]