Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Fox News üzleti tévécsatornáján Maria Bartiromo műsorának volt a vendége kedden New Yorkban.

A miniszter ahol arról beszélt, hogy jelenleg Magyarország a meglévő közép-európai infrastrukturális és földrajzi adottságok miatt csak orosz forrásból tud nagy mennyiségű földgázt vásárolni.

Moszkvai útjával kapcsolatban Szijjártó elmondta, hogy Magyarország nem rendelkezik tengerparttal, így a közép-európai infrastruktúra további fejlesztése nélkül ma kizárólag a csővezetékeken keresztül érkező gázra támaszkodhat.

A jelenlegi helyzetet ismertetve kiemelte, hogy lett volna más lehetőség, ha az amerikai ExxonMobil és az osztrák OMV olajvállalat a fekete-tengeri földgáztartalékok kitermelése mellett dönt, de a projekt végül kútba esett.

“Sajnos ha nagy mennyiségű gázt akarunk vásárolni Közép-Európában, akkor Oroszország az egyetlen forrás” – fogalmazott.

Maria Bartiromo műsorvezető ezt követően azt szerette volna tudni, hogy van-e a kormánynak B-terve arra tekintettel, hogy Oroszország zsarolja Európát az energiaellátással.

Szijjártó elmondta, hogy ha nincsenek alternatív források a régióban és nincsenek más infrastrukturális lehetőségek, akkor egyértelműen egyoldalúan védtelen pozícióban vannak az országok.

Ennek kapcsán pedig az interjúban aláhúzta, hogy a Magyarország környékén található LNG-terminálok kapacitása nem elegendő az orosz földgáz kiváltásához, illetve a romániai gázmezők kitermelése sem kezdődött meg.

A miniszter végül a menekültválsággal és a helyzet gazdasági következményeivel kapcsolatban arról is beszámolt, hogy hazánk Ukrajnával szomszédos országként mindenképp érdekelt a békében, hiszen a menekülők áradata, illetve a gazdasági és energiaellátási kihívások is súlyos terhet jelentenek számára.

Hangsúlyozta emellett, hogy Magyaroszág kettős nyomás alatt áll, egyrészt már 870 ezer menekültet fogadott be Ukrajna felől, miközben több mint 130 ezer illegális bevándorlót állított meg a déli határon, amely szám magasabb, mint az előző év egészében.

Kép: 0fjd125gk87 képe a Pixabay -en.